A Google és a törlés: a múltunk elkezdett követni minket?
2014. június 13. 10:19
Egy spanyol férfi sikerrel perelte be a Google-t, amiért évtizedes tartozásait és ezzel kapcsolatos árverési ügyeit dobta ki a nevére a kereső. Az ügyben az Európai Bíróság május közepén kimondta, hogy a férfi jogosan kérte a találatok eltávolítását. A Google-hoz azóta tízezernél több törlési kérelem érkezett, és már űrlapot is rendszeresítettek erre a célra. Eljött az internetes cenzúra kora, és előbb-utóbb kitöröljük az internetet? Vagy egy normális társadalomhoz hozzátartozik, hogy az emlékezés szelektív? Riportunk a felejtés – pontosabban az elfelejtődés – jogáról.
2014. június 13. 10:19
p
0
0
22
Mentés
A Google perelhető
Az Európai Bíróság május közepén hozott ítéletet a Mario Costeja González által indított perben. A spanyol férfi azt sérelmezte, hogy nevét a keresőbe beírva egy évekkel korábbi, a háza tartozás miatti árveréséről szóló közlemény jelent meg keresési eredményként. A férfi az erről szóló újságcikket és a Google-találatot is töröltetni akarta, de nem járt sikerrel, ezért fordult az Európai Bírósághoz. A bíróság az újságcikk törlésére vonatkozó kérelmet elutasította, viszont a Google-találatok letiltását illetően igazat adott a felperesnek.
Az ítélet két szempontból is fontos. Egyrészt kimondta, hogy a Google EU-ban lévő leányvállalatai perelhetők az EU-s jog alapján az Európai Bíróság előtt. Másrészt megállapította, hogy az internetes keresőmotorok adatkezelést végeznek akkor is, ha már nyilvánosságra hozott adatokat rendszereznek. Ha valakinek a nevét beírják a Google keresőbe, akkor „a találati lista alapján egy rendszerezett összefoglalóhoz jutnak az e személlyel kapcsolatos, interneten megtalálható információkról, amely lehetővé teszi, hogy létrehozzák az érintett többé-kevésbé részletes profilját” – állapítja meg az ítélet. Ez pedig a bíróság szerint alkalmas arra, hogy „jelentősen érintse a magánélethez és a személyes adatok védelméhez való alapvető jogot”, ezért a keresőmotor működtetőjének biztosítani kell, hogy az érintettek adataik törlését, vagy legalább a hozzáférés letiltását kérhessék.
A döntéshez hasonló adatvédelmi előírások szerepelnek majd a jelenleg még csak tervezet formájában létező egységes európai adatvédelmi rendeletben is. Jelenleg EU-s szinten egy irányelv tartalmazza keretjelleggel az adatvédelem legfontosabb szabályait, jelentős teret hagyva a tagállamoknak a konkrét szabályozás kialakítására. A rendelet ezzel szemben elfogadása után közvetlenül hatályos lesz, vagyis tagállami átültetés nélkül is érvényesülni fognak a benne foglaltak az EU-ban.
Személyes adatok, közérdekű adatok – tengeren innen és túl
Nem csoda, hogy a Google arra kényszerült, hogy – csakis az EU-s felhasználók részére – űrlapot vezessen be, amin a találatok törlését lehet kérni. Eddig is lehetett adatokat töröltetni a Google-ról, de jóval konkrétabb esetekben, például szellemi tulajdonhoz fűződő jogok sérelme esetén. A mostani űrlap viszont kifejezetten a személyes adatok és a privátszféra védelmére szolgál: beadása azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan törlik a kért találatot. Ha a Google megítélése szerint az eltávolítani kért információ közérdekű, akkor nem fogják törölni – szögezte le az alapító Larry Page a Financial Times-nak. Ebbe a körbe nem csak a közszereplőkről szóló adatok, de olyan, magánszemélyekről szóló információk is beletartoznak, amelyek ismeretéhez másoknak jogos érdeke fűződik. Tehát – amint azt a cég egyik szóvivője is megerősítette – a Google-nak esetenként meg kell ítélnie, hogy egy adott találat mikor közérdekű, és mikor korlátozható az adatvédelemre hivatkozva. Ezen kérdések eldöntésére egy tanácsadó bizottságot állítanak fel, amelynek tagja például a Wikipédia-alapító Jimmy Wales, Luciano Floridi filozófus, vagy a spanyol adatvédelmi hatóság korábbi elnöke, José-Luis Piñar.
A közérdek és az adatvédelem ütközésének megítélése azért is érdekes kérdés, mert egy amerikai cég fogja eldönteni, hogy egy találat fent hagyása vagy törlése megfelel-e az európai adatvédelmi normáknak. Ezt a problémát Larry Page sem becsüli alá. Mint mondta, próbálják európai szemszögből megközelíteni a problémát. Ugyanakkor szerinte elsősorban nem velük szúr ki az ítélet és a jövőbeli adatvédelmi rendelet, hanem azokkal a kis startupokkal, akik még abban a fázisban vannak, mikor „hárman kísérleteznek egy garázsban”. A Google velük ellentétben már megengedheti magának, hogy egyesével bíbelődjön a törlési kérelmekkel, viszont az internet túlszabályozása visszaszoríthatja az innovációt – fejtette ki a Financial Times-nak Page.
Minden körültekintés és szakértő bizottság ellenére is bizonyosan lesznek azonban olyanok, akik nem nyugodnak bele az elutasításba. Hogyan kereshetnek ők jogorvoslatot? – kérdeztük Ormós Zoltán internetjogásztól. Az ügyvéd kifejtette: az Európai Bíróság fenti spanyol ügyben hozott ítéletében már most kimondta, hogy ilyen esetekben adatvédelmi hatósághoz vagy bírósághoz lehet majd fordulni. A bíróság azt is leszögezte, hogy a Google EU-tagállamokban található leányvállalatai az uniós jog alapján perelhetők tagállami bíróságokon vagy az Európai Bíróság előtt. Szerinte ez nagyon fontos megállapítás, hiszen a Google ezután nem mondhatja azt, hogy „Európából szerzek pénzt meg adatot, de aztán az enyhébb amerikai szabályok alá menekülök”. Ormós hozzátette ugyanakkor: fennáll a veszélye, hogy a Google – talán az ír báziscéget kivéve – elviszi a leányvállalatait Európából, hogy kivonja magát az EU-s joghatóság alól. Ha ez megtörténik, akkor nehéz lesz érvényt szerezni az ítéleteknek.
A Google magyar leányvállalata egyelőre még megvan, de a kérdéseinkre nem akartak válaszolni – válaszok helyett érdeklődésünkre olyan „háttéranyagokat” küldtek, amit – most még – könnyen meg lehet találni egy guglizással.
Kicenzúrázzák az internetet?
Ormós Zoltán internetjogász leszögezte: sem az ítélet, sem a rendelet nem írja elő az adatok tényleges eltávolítását az internetről, egyszerűen a Google találatai közt nem fog az információ megjelenni, amikor az adott személy nevére keresünk. Vagyis aki tudja, hol kell keresni – mondjuk az adott portálon belül a keresőben – az továbbra is meg fogja találni ezeket az adatokat – mondta el a Mandiner kérdésére Ormós Zoltán.
Hangsúlyozta: a találat törlése csak arra az esetre vonatkozik, ha a kérelmező nevét írják be a keresőbe. Vagyis ugyanaz a cikk, amiben Ló Béla és Orbán Viktor együtt szerepel, nem fog kijönni akkor, ha Ló Béla nevét írom a Google-ba, viszont ki fog jönni, ha Orbán Viktorét. A kérelem beadásakor az ügyfélnek igazolnia kell magát (ezzel együtt azt is igazolja, hogy uniós polgár, tehát vonatkozik rá az adatvédelmi szabályozás) és pontosan, indoklással együtt meg kell jelölnie azokat a linkeket, amelyekről azt szeretné, hogy ne jelenjenek meg a találati listában.
Ormós Zoltán szerint ennek a lehetőségnek nem az internet cenzúrázása a lényege, hanem az, hogy a régi, már nem adekvát – és esetleg kényelmetlen – adatokra vonatkozó keresési rekordok eltávolíthatók legyenek. Például valakinek a leendő munkáltatója ne az illetőről szóló húsz évvel azelőtti kábítószeres ügyeiről találjon információkat, ha „megguglizza” a munkavállaló nevét, aki egyébként már tizenöt éve tiszta, és adott esetben már a büntetőjogi joghátrányok alól is mentesült. „Az embereknek az fáj, hogy beírják a nevüket a Google-ba, és mi jön ki” – magyarázta Ormós Zoltán, aki szerint a társadalomban normális, hogy működik egyfajta természetes felejtés, a Google viszont mindent kegyetlenül megjegyez.
Hogy mi fáj az embereknek, azt jól mutatja egyébként a Financial Times oldalán közzétett grafikon is, miszerint az utóbbi hetekben ezerszámra érkező találattörlési kérelmek csaknem kétharmada valamilyen csalással, bűncselekménnyel, letartóztatással kapcsolatos. Ezen belül elég jelentős azon kérelmek száma, amelyek a gyerekpornó miatti letartóztatásokról szóló találatokat töröltetnék. Utóbbiakkal kapcsolatban különösen gyanús, hogy közérdekű információról van szó, hiszen a Page által elmondottak fényében az ilyen bűnözők kilétének ismeretéhez másoknak jócskán fűződik érdeke, akár tíz-húsz évvel később is. Az országonkénti megoszlásban magasan Németország vezet: az eddigi kérelmek negyven százaléka innen érkezett. A németek után a spanyolok és a britek a legérzékenyebbek a múltjukra.
Nem a Google-val fogunk oknyomozni?
Viszont a találatok törlésével fontos információk is szem elől veszhetnek – vetettük fel Ormós Zoltánnak, aki válaszul kifejtette: közszereplő politikusok értelemszerűen nem kérhetik majd a rájuk vonatkozó találatok eltávolítását, akkor sem, ha azok évtizedekkel korábbiak. Ugyanígy cégek sem panaszkodhatnak a jó hírnevük megsértésére, ha például fórumokon alázzák őket, mert az adatvédelem csak a természetes személyeket védi. Azt is hangsúlyozta, hogy az új rendelettervezet értelmében a sajtóban megjelent információkra vonatkozóan minden tagállam saját szabályozást alakíthat ki, és eldöntheti, hogy mikortól számít egy újságcikk elavultnak – a Google találatai közül ugyanis csak elavult találatok törlését lehet kérni. Lehet, hogy a svédeknél már öt év múlva réginek számít egy cikk, míg mondjuk a déli tagállamok ezt tizenöt évben határozzák meg. „Ezt az adatvédelmi szabályozást nem az újságokra és nem a kutatásra találták ki, hanem az átlagemberek egymás közti viszonyaira” – szögezte le. Mint mondta, eleve nem keresnek az emberek régi cikkekre, így teljesen mindegy, hogy egy tízéves találatot egy ismeretlen magánszemélyről kidob-e a Google, vagy nem.
Arra a felvetésre, hogy újságírók, kutatók munkáját – akik adott esetben régebbi információkat is keresnének – jócskán megnehezíti, ha nem jönnek ki a találatok, elmondta: ezek az adatok nem lesznek abszolút elérhetetlenek. „Régen is lehetett cikkeket kutatni, úgy, hogy bementünk az Országos Széchenyi Könyvtárba és elővadásztuk a Népszabadság évekkel korábbi számát. Ezt a nehézséget és szűrést akarja visszahozni az EU-s szabályozás, hogy lehessen kutatni, csak nehezebben” – mondta Ormós, aki elképzelhetőnek tartja, hogy könyvtárakban mondjuk rendelkezésre állhatna az összes Google találat annak, aki magánszemélyek után akar kutatni.
Elég hátborzongató felvetésnek tűnik, mindenesetre egy ilyen modellben, reméljük, a szerkesztőségek is előfizethetnének egy ilyen „teljes Google”-ra.
Ormós szerint egyébként nyilvánvalóan túlzó attól tartani, hogy az adataikra érzékeny ügyfelek „kitörlik a Google-t”. Mint mondja, az rendben van, hogy most az elején jött tízegynéhányezer kérelem, de ez az eddigi húsz év termésére vonatkozik. Később szerinte biztosan mérséklődni fog a törlési kérelmek száma. Annyira ez anyagilag sem fog fájni a Google-nak szerinte, „de jobb most prüszkölni, mert ki tudja, mit vezetnek be megint. Ha a következő lépés az lenne, hogy magukat a cikkeket törlik, az tényleg probléma lenne”, de a régi találatok törlésének lehetősége az internetjogász szerint teljesen rendben van.
Természetes felejtés és mesterséges emlékezés
Az, hogy az internet korában máshogy működik az emlékezet, nyilvánvaló. Hogy ez jó-e, vagy rossz, az már kevésbé. A téma egyik oxfordi szaktekintélye, Viktor Mayer Schönberger az ítélettel kapcsolatban azt írta a Guardian-ben: sem a sajtószabadság, sem a keresőprogramok nem fognak megszűnni emiatt. Szerinte látni kell, hogy az emberek nem ugyanazok, mint évekkel ezelőtt, a Google viszont ugyanolyan élességgel, az emlékezet tompító jellege nélkül hozza vissza a múltbeli eseményeket, adatokat.
A digitális memóriának köszönhetően a „múlt elkezdett követni” minket, ami ellehetetleníti a felejtést – fejti ki Mayer Schönberger. Ha valakit „megguglizunk”, akkor csak információ-töredékeket kapunk róla, ami bizony félrevezető lehet, így tévesen alkothatunk ítéletet. Szerinte a társadalomban fontos a felejtés, mert az kell a megbocsátáshoz. „Ha nem tudunk felejteni, akkor olyan társadalommá válhatunk, amely nem tud megbocsátani” – írja a professzor.
Most úgy tűnik: a törlési kérelmek mérlegelésével elsősorban a Google dönti majd el, hogy az érzékeny kérelmezők közül kit fogunk elfelejteni és így kinek fogunk megbocsátani.
Kampányhajrá Dombóváron, illetve Tolna vármegye 2. számú egyéni választókerületében, az esélyes jelölt a fideszes Csibi Krisztina. Bár előrehozott választást követel, ezen a voksoláson a Tisza Párt nem indul. A Mi Hazánk Dúró Dórát, a Demokratikus Koalíció Takács Lászlót indítja. Riport.
Eddig őt tartották a demokraták legesélyesebb 2028-as jelöltjének.
p
1
0
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 22 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
napvilág
2016. november 16. 18:47
A google-nak határozott politikai irányultsága van és egyre markánsabban nyúl bele a keresőprogram manipulálására. Még pár év és nem lesz könnyű rajta megtalálni olyan anyagokat, amelyek fönt vannak az interneten, de nem kompatibilisek a google "izlésével".
Ezen alternatív, pl. orosz keresőprogram néha segít, de ezeknek is meg van a saját "világnézete".
"A digitális memóriának köszönhetően a „múlt elkezdett követni” minket, ami ellehetetleníti a felejtést – fejti ki Mayer Schönberger.
Szerinte a társadalomban fontos a felejtés, mert az kell a megbocsátáshoz. „Ha nem tudunk felejteni, akkor olyan társadalommá válhatunk, amely nem tud megbocsátani” – írja a professzor."
Megfontolandó gondolatok a holokauszt kapcsán
70 év után már nem kellene feltépni a sebeket hetente 2-3-szor, megkéne tudni bocsájtani, főleg úgy hogy a mai generáció 98%-a akkor még nem is élt
Ez nem cenzúra.
Mi köze a google-nak egy magáncégnek magánszemélyek magánéletéhez?
Nem tartozik mindenki, bárki vadidegenre, hogy ki kinek tartozott tíz évvel ezelőtt. Ugyan mitől lenne ez közérdekű adat?
Bélyegeket ne süssünk újra az emberek homlokára?